Kezdőlap > Gyászjelentések > Elhunyt János István

Elhunyt János István

2011. február 8. Hozzászólás Go to comments

Méltósággal viselt súlyos betegsége ellenére is váratlanul, tragikus hirtelenséggel, 58 éves korában, február 5-én tokaji otthonában elhunyt dr. János István irodalomtörténész, a Nyíregyházi Főiskola főiskolai tanára, korábbi tanszékvezetője, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet igazgatóhelyettese, A Vörös Postakocsi folyóirat munkatársa.
János István 1952-ben született Nagymaroson. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar-latin szakos tanári diplomát. Később itt doktorált és védte meg PhD-értekezését is. Dolgozott a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a KLTE-n, majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, az NyF jogelőd intézményében. Fő kutatási területe a régi magyar irodalom és a neolatin irodalom volt. Előbbi körben Tarnai Andor és Bitskey István mellett szerkesztője volt a ’80-as években összeállított régi magyar irodalmi szöveggyűjteménynek, utóbbiban közismert a középkori himnuszköltészetről írott könyve, melyet egyetemi jegyzetként is használtak. Emellett az irodalom számtalan korszakával, irányzatával és alkotójával foglalkozott a klasszikus auktoroktól a kortárs szerzőkig. Cikkei, recenzió és tanulmányai egy roppant széles érdeklődési körű kutatóról és tudósról tanúskodnak. Számos kötetet szerkesztett és számtalan konferenciát szervezett – online kiadásunk épp a múlt héten számolt be a Nyugat csapatának keleti zászlója c. kötet megjelenéséről, mely az általa társszerkesztett sorozatban látott napvilágot. Több szövegkiadás sajtó alá rendezője, gondozója, közrebocsátója. Rendszeres résztvevője volt a Reneszánsz és Barokk Kutatócsoport üléseinek, részt vett a Debreceni Egyetem régi magyar irodalom doktori programjának munkájában. Jelen tanévben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen is tanított a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoport professzoraként. Munkatársa volt a Partium folyóiratnak. A 2000-es években Gerliczki Andrással online tudományos folyóiratot szerkesztett Magyar Néző címen. 2007-ben Westsik Vilmos-díjban részesült Nyíregyháza és a keleti régió tudományos életében végzett munkájáért. A Nyíregyházi Főiskoláért Érdemérem Ezüst Fokozatának birtokosa (2009). Korábban Széchenyi István Ösztöndíjas is volt. Az elmúlt években Kántor István rendezővel több kultúrtörténeti témájú dokumentumfilmet készített. Nyíregyházán, Tokajban és a régióban kifejtett munkássága és annak hatása ma még felmérhetetlen.
Különös érzékenységgel figyelt a fiatalokra, a keze alatt felnövő hallgatókra, diákokra. Számos kezdeményezés mentora, támogatója vagy aktív részese volt tanári pályája során. Az Ampha-kör Irodalmi Műhelyben, a Temesvári Pelbárt Tudományos Diákkörben, az Irodalom Tanszék tíz évig fenn állt vándorkollokviumain, vagyis a „Nyíregyházi Iskolában” számos művészeti és tudományos pálya elindítója, feltétlen támogatója volt. Tanítványai ma folyóiratok, kiadók, művészeti egyesületek és tudományos műhelyek munkatársai.
Mindezek mellett civil szervezetekben kultúranépszerűsítő társadalmi feladatokat is végzett. Elnöke volt a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesületnek, elnökségi tagja a Kölcsey Társaságnak, társelnöke a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megyei tagozatának, részt vett a Kazinczy Társaság, a Bessenyei Társaság és a Krúdy Társaság munkájában. A Szabolcsi Írók Társasága fiatal írói alakulásukkor tiszteletbeli taggá választották. 2007-től A Vörös Postakocsi szerkesztőségének munkatársa, szerzője is volt. Az utolsó percig dolgozott.
Tanárunk, mesterünk, barátunk, kollégánk hatalmas űrt hagyott maga után.
János Istvánt Tokajban helyezik végső nyugalomra. Február 9-én 13 órakor a tokaji Fő téri római katolikus templomban gyászmise emlékezik rá. Végső búcsúztatására 14 órától kerül sor a tokaji temetőben.

Dr. Antal Balázs
a Magyar Irodalomtörténeti Társaság
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagozatának titkár

Advertisements
Kategóriák:Gyászjelentések
  1. Még nincs hozzászólás.
  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: